2024. április
H K Sz CS P Szo V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Vendégművészek

Dolhai Attila

A zene iránti rajongása már fiatalkorában megmutatkozott, ezért szülei beíratták az Állami Zeneiskolába Gödöllőre. Postaforgalmi Szakközépiskolát végzett Budapesten, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait ének-hittan szakon. [ tovább ]

Csonka András

Saját bevallása szerint kicsi korától kezdve színésznek készült. Szülői indíttatása is volt, hiszen Édesapja is sikeres színművész volt.

Első művészi próbálkozásai még otthon zajlottak családja számára, a gimnáziumban viszont már tagja volt az ottani színjátszó körnek. [ tovább ]

Tabányi Mihály

Az 50-es 60-as évek legnépszerűbb harmonikása volt. Saját zenekarával számtalan országban adott

koncertet. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Öt éves korától kezdett el zenélni hegedűn, majd nyolc évesen zongorán. [ tovább ]

Koós János és Dékány Sarolta

Koós János egyszerűen egy élő legenda.  Eseménydús életét nem is lehet röviden bemutatni, annyira sokszínű, változatos. Ha mindent szeretnék elmondani Róla, akkor a honlapom teljes tárhelyét elhasználnám:-)  [ tovább ]

Nádas György

Karinthy-gyűrűs humorista, a Rádiókabaré tagja. Tanulmányait a Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskolában, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte.

Új arcát ismerhette meg a közönség, amikor még főiskolás hallgató korában, a második humorfesztiválon a zsűri tagjainak hatására Markos Györggyel átütő erejű párost hoztak létre. [ tovább ]

Weszely Ernő

1953-ban született Sümegen. Gyerekként került a budapesti Vakok Állami Intézetébe, ahol zenei tanulmányait is kezdte. Tizenkét évig tanult zongorázni és kilenc évig harmonikázni. Tizenegy éves korára teljesen megvakult. Ez mégsem gátolta abban, hogy zenei pályára lépjen. [ tovább ]

Micheller Myrtill

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-ének szakán szerzett diplomát. Az elmúlt 15 évben számtalan népszerű előadóval, így Molnár György harmonikaművész és Koncertzenekarával is dolgozott élő koncerteken és stúdiófelvételeken. Nevével a minőség és a szakmai felkészültség fonódott össze. A zenei szakma elismert és megbecsült előadója.
[ tovább ]

Szatmári Orsi

Öt éves korától zenei előképzőbe járt, majd kilenc évig zongorázni tanult. Az énekléssel 15 éves korától foglalkozik. Már fiatal korában több nemzetközi és hazai produkcióban is közreműködött. Két főcímdal éneklésére is felkérést kapott, az egyik Friderikusz Sándor - "Meglepő és mulatságos" show műsorának címadó dala volt, a másik a "Barátok Közt" c. folytatásos TV sorozat főcím dala. [ tovább ]

Kobza Diána

Zenei pályafutását a bölcsődében kezdte,majd iskolás éveiben hegedűn, gitáron, furulyán és énekkarban ismerkedett a zenével. 16 évesen mégis eldőlt, hogy énekesi tehetsége a kiemelkedőbb. Később komolyabb zenei tanulmányokba kezdett,  zongorázni tanult, majd stúdiómunkáival, fellépéseivel, zenekari tevékenységeivel szerzett nevet a könnyűzenei szakmában. [ tovább ]

Horoscsák Veronika

1999-ben Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű szakán végzett, azután a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakán emelt szintű végzettséget szerzett, ezt követően zongora szakot végzett ugyanitt. Később ének-karvezetés diplomát szerzett levelező szakon. A Bergendy Tánc és Jazz Szalonzenekar énekes tagja, emellett más jazz zenekarokban is énekel.
[ tovább ]

© 2017 molnargyorgy.hu - Molnár György hivatalos oldala
Honlapkészítés: Eastside Informatika Kft.