2019. március
H K Sz CS P Szo V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Csonka András

Saját bevallása szerint kicsi korától kezdve színésznek készült. Szülői indíttatása is volt, hiszen Édesapja is sikeres színművész volt.

Első művészi próbálkozásai még otthon zajlottak családja számára, a gimnáziumban viszont már tagja volt az ottani színjátszó körnek. Szorgalmasan látogatta a Nemzeti Színház Stúdióját, amíg felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1990-ben lediplomázott, majd rögtön szerződés várta a Vidám Színpadon.

1991-ben hivatalos munkahelye a Magyar Televízió lett, ahol akkor indult a Família Kft. szappanopera, amely ismertté és hihetetlen népszerűvé tette a nagy nyilvánosság előtt.

András ez idő alatt szorgalmasan járt énektanárhoz is, és megszerzett tudását a Grease és a Hair főszerepeiben kamatoztatta. Szerepet kapott a Hotel Menthol és a Hello, Dolly című musicalekben, Szerepet kapott a Csókos Asszony című operettben, mely alakításáért 2000-ben a legjobb táncoskomikusi díját nyerte el.

A műsorvezetés szintén szerepelt Csonka András álmai között. Kipróbálhatta magát a Magyar Rádió éjszakai műsorának mikrofonjánál, valamint az egyik legnépszerűbb magyar televíziós show-man vendég műsorvezetőjeként is. Később állandó műsorvezetője a TV 2 KIFUTÓ c. produkciójának, majd kis szünet után az RTL Klub Reggeli című műsorának műsorvezetője lett.

Gyerekkori vágya volt az is, hogy egyszer lehessen egy önálló lemeze. Összesen 5CD-je jelent meg, melyből első lemeze egy hónapon belül aranylemez lett. A Ding-dong harmadik albumára került fel, mellyel hamar a rajongók szívébe lopta magát, és előkelő helyet ért el a lemezkiadói listán is.

Molnár György egy televíziós műsorban így nyilatkozott közös színpadi munkájukról:

„Bandival először az RTL Klub Reggeli című műsorában találkoztam. Nagyon közvetlen, barátságos embernek ismertem meg. 2013-ban jött az első lehetőség, hogy együtt dolgozhattunk, amikor egy nagykoncertem vendégeként kísérhettem élőben zenekarommal. Híres örökzöldeket adtunk elő, melyet a közönség óriási vastapsokkal honorált. András nagyon muzikális előadó, kiváló kolléga… sőt… talán ennyi év után azt is mondhatom, hogy  barát is” 

[ vissza ]

© 2017 molnargyorgy.hu - Molnár György hivatalos oldala
Honlapkészítés: Eastside Informatika Kft.