Orosz János – zongora

1926-ban született Békéscsabán. Első két elemit Svájcban, Lausanne- ban járta. 11 éves korában kezdett el zongorázni, akkor kapta első hangszerét. 6 éves korától trombitált is. 1946-ban került Budapestre, felvételizett a Magyar Zeneakadémiára, és Antal István tanítványaként három akadémiát végzett. Az első munkahelye a Pax Bár volt, pár házzal tőle Cziffra György játszott a Café de Paris-ban. Gyakran átment Jánoshoz, jó barátság alakult ki közöttük.

Orosz János bejárta a világot, 1962-ben Németországban turnézott feleségével, Vadas Zsuzsával, aki jónevű énekesnő volt. 1970-ben jutottak ki először Amerikába, New Yorkba, ahol 13 hónapig dolgoztak. Utána következett Los Angeles, ott 4 és fél évig dolgoztak. Ekkor történt, hogy feleségével átruccantak Palm Springsbe, és találkozott Elvis Presleyvel. Presley nagyon kedves volt, átölelte és azt mondta,  csináljanak közös fényképeket. Pályája folyamán nagyon sok hírességgel találkozott, Karády Katalinnal  szinte naponta találkoztak New Yorkban. Svéd Sándor is ott élt. Sokat zongorázott az éjszakában Glenn Close amerikai filmcsillagnak.

Az idők folyamán nagyon sok zenét írt, aminek 80%-a a fiókban maradt, mert sohasem kért meg senkit, hogy énekelje el szerzeményeit. Amíg felesége élt, addig természetesen ő énekelte a számait. Elvesztése óriási katasztrófa volt számára, egy teljes évig nem nyúlt zongorához. De hitvallása segített, hogy újra talpra álljon, hiszen azt mondta, hogy “a zene kell, mert zene nélkül nehéz élni…”

Amikor Tabányi Mihály meghívott a Duna Palotába, hogy egyik koncertjének vendégművésze legyek, a zongoránál Orosz János ült. Összebarátkoztunk, majd sokszor próbáltam elcsábítani, hogy jöjjön a zenekaromba játszani. Erre azt mondta, hogy összeférhetetlen lenne, ha mindkét zenekarban játszana, de aztán mikor fél évre Svájcba ment fellépni, Tabányi új zongoristát keresett, így nem várták vissza abba a zenekarba. Pont ekkor megint próbáltam “megkörnyékezni”, és azonnal igent mondott.

Ezután sok évig tartott az ismeretségünk és igaz barátságunk. A koncerteken kívül is sokat találkoztunk, a Komédiás Kávéházban is sokszor meghallgattam játékát, többször hajnalig beszélgettünk. Az Óbudai Társaskörben tartott – és szinte hagyománnyá vált – születésnapi koncertjein is mindig megkért, hogy játszunk együtt. Egyszer azt mondta, hogy olyan vagyok neki, mintha a fia lennék. Számomra ez volt a legnagyobb megtiszteltetés, amit mondhatott! Ebben az a legszebb, hogy tudom… őszintén mondta! Igazi régi vágású úriember volt, mások számára példát mutató udvariassággal és szakmai alázattal.

Amikor 2002-ben a Lyra-díjat átvehettem, a szervezők megkérdezték, hogy kitől venném át a díjat? Én gondolkodás nélkül Orosz Janit mondtam. Emlékszem az átadás napján egy kis papírral fel és alá járkált a Budapesti Kongresszusi Központ folyosóján, láttam nagyon ideges. Kérdeztem tőle, mi a baj? Erre nagyon aranyosan azt válaszolta, hogy a zongorázással soha nincs gond, de a beszédébe nem szeretne belesülni :)

Úgy tűnt egy rövidebb egészségügyi probléma után 2008-ban újra János lesz zenekarom zongoristája. Az élet sajnos közbeszólt, betegsége komolyra fordult, és nem tudta legyőzni a kórt. Amikor elment, napokig nem tértem magamhoz. Ürességet éreztem. Elment a legjobb barátom, kollégám és zenésztársam, egy hatalmas tudású ember távozott közülünk. Hiánya felfoghatatlan és feldolgozhatatlan, mikor ezeket a sorokat írom is elérzékenyülök…. Janikám… mindenki szeretett Janikája… soha nem fogunk elfelejteni, és amíg szeretettel emlékezünk és gondolunk Rád, addig mindig közöttünk leszel. Remélem, hogy most is egy csodálatos égi zenekarban zongorázol, amelyben csak a legnagyobbak kaphatnak helyet!

[ vissza ]